F I G Y E L E M
! Tisztelt
Látogató ! A
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal
Munkaügyi
Központjának internetes
portálja új címen
érhető el. Az eddigi tartalmakat
és a friss híreket 2013.
április
02-től a http://szabolcs-szatmar-bereg.munka.hu címen lehet
elérni !
Tisztelt Látogató!

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei
Kormányhivatal Munkaügyi
Központjának immár 21 éve
feladata és célja, hogy
tevékenysége,
szolgáltatásai és
támogatásai által a
munkaerő-piaci folyamatok kedvező
irányba forduljanak.
Szervezetünk Szabolcs-Szatmár-Bereg
megyében 10 kirendeltségen
kínálja szolgáltatásait
azoknak, akik dolgozni szeretnének,
tennének is érte, de
segítségre szorulnak, külön
figyelmet fordítva a pályakezdő
fiatalokra, hogy a munkaerőpiacra
történő belépésüket
megelőzően megfelelő
informáltságra tegyenek szert
munkához jutásuk
elősegítése érdekében.
A munkaügyi központ és
kirendeltségeinek szakemberei:
nyilvántartásba veszik az
álláskeresőket,
ellátják egyebek
között az álláskeresők
járadékával valamint az
álláskeresők
segélyével kapcsolatos feladatokat,
munkaközvetítést,
tanácsadást végeznek,
fogadják a munkaerőigényekre
vonatkozó bejelentéseket,
információt nyújtanak
és gondoskodnak a támogatási
és szolgáltatási rendszer
működtetéséről,
a szervezet munkavállalási
tanácsadói ingyenes
humánszolgáltatásként
segítenek a pályatervezésben
és munkakeresésben,
a munkaközvetítés mellett
álláskeresési technikák
oktatásával és
személyre szóló
tanácsadással is
támogatják az
álláskeresőket, az új
vállalkozások
elindítását tervezőket,
valamint
felzárkóztató
képzéseket is szerveznek a
hátrányos helyzetű
álláskeresőknek.
|